Esti csillagnéző séta a gyomaendrődi Hármas-Körös árterében
Csütörtök este a Lápi póc egyesület rövid körsétát szervezett a folyóparton a vízitelep megállóhelytől indulva a Körös folyásán felfelé, majd ki a gátra és vissza a
Csütörtök este a Lápi póc egyesület rövid körsétát szervezett a folyóparton a vízitelep megállóhelytől indulva a Körös folyásán felfelé, majd ki a gátra és vissza a
Vasárnap délután a Lápi póc egyesület egy kerékpár túrát szervezett, aminek útvonalán több olyan vizes élőhely is található, ahol megcsodálhattuk Gyomaendrőd környék
A Debreceni Virágkarnevál hazánk egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező és egyben legnépszerűbb kulturális rendezvénye
Az Aquaticum Debrecen Spa (Debreceni Élményfürdő) a város északi részén, a debreceni Nagyerdő szívében helyezkedik el.
A „Hadak Útja” 5. versenysorozat állomása Gyomaendrőd.
A négy kisebb holtágat magábafoglaló, egymás között csatornákkal összekapcsolt, összefüggő holtágrendszer - mely a 19. század végén alakult ki - a Hármas-Körös jobb parti ármentesített területén helyezkedik el.
A meteorrajok az űrben keringő törmelékáramlatok, amelyeket főleg üstökösök, esetleg kisbolygók szórnak szét pályájuk mentén.
Nekünk ez haGYOMÁNy - 2020
A Balaton (becenevén „a magyar tenger”) és környéke Magyarország legnépszerűbb üdülőhelye. Könnyen felmelegedő, sekély vize kiválóan alkalmassá teszi a fürdésre és sportolásra.
Siófok a Balaton déli partjának kikötő- és üdülő fővárosa, Somogy megye északkeleti részén. Magyarország egyik legnépszerűbb üdülőtelepülése.
Ártéri túra a Kocsorhegyi-Borbélyzugi-holtág körül, ismeretterjesztő előadásokkal.
Eső utáni naplemente a gátról
5. Hagyományőrző Tűzfesztivál és Gyógyítónap Gyomaendrődön (Öregszőlőben) a Napfény - Tanyán.
A Félhalom elnevezés a Csárdaszállás határában ma is meglévő halomhoz, illetve az azonos nevű középkori faluhoz kötődik.
Danzug-holtág és környéke egy igazi érintetlen, vadregényes táj
Fűzfás-zugi Holtág a naplementében
Lankás, homokos talajú szabadstrand az „Endrődi üdülőterület” elnevezésű részén található.
Karanténnapló koronavírus-járvány idején
A Cseppke Óvodai Alapítvány és a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda alapítványi jótékonysági bálja
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban... a RepTár hangár földszintjén és az emeletén Star Wars kiállítás
Ünnepi istentisztelet szenteste a gyomai református templomban, hittanos gyermekek műsorával