Ugrás a tartalomra

Egymillió lépés Magyar Péterrel, a Tisza párt elnökével

7. nap - Ecsegfalvától Kertészszigetig - Egymillió lépés Magyar Péterrel, a Tisza párt elnökével
8. nap - Kertészszigettől Füzesgyarmatig - Egymillió lépés Magyar Péterrel, a Tisza párt elnökével

7. nap - Ecsegfalvától Kertészszigetig

2025. május 20-án, kedden részt vettem az Egymillió lépés elnevezésű országjáró kezdeményezés egyik szakaszán, amelyet Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vezetett. A teljes útvonal mintegy 300 kilométer hosszú – én az Ecsegfalva és Kertészsziget közötti, körülbelül 15 kilométeres távot gyalogoltam végig. (Másnap Füzesgyarmaton is jelen voltam.)

Vittem magammal egy gyomaendrődi szalagot is, amely felkerült Magyar Péter zászlójára. A zászlón számos település szalagja lobogott, ezek többsége a hátoldalon kapott helyet – Gyomaendrőd neve azonban éppen a mellkasára került, így a kertészszigeti beszéd alatt is jól látható volt.

Ecsegfalván körülbelül harminc gyomaendrődi vett részt az eseményen, közülük ketten – én és egy másik résztvevő – gyalogoltunk át Kertészszigetre. A célállomáson további tíz gyomai fogadta a menetet, így összesen több mint negyvenen képviseltük a települést ezen a napon.

Útközben 2647 fotót és 1 óra 30 percnyi videófelvételt készítettem – igyekeztem megörökíteni minél több pillanatot ebből a különleges élményből.

Akik gyalogoltak ezen a szakaszon: Gyomaendrőd, Ecsegfalva, Pécs, Kőszeg, Veresegyháza, Gyula, Dévaványa, Körösladány, Békéscsaba, Budapest, Eger, London, Karcag, Vecsés, Szarvas, Kertészsziget, és még sokan mások.

Végtelen mennyiségű kaja volt: csoki, banán, eper, alma, édes és mézes-sós sütemények, és még sok más finomság.

Videó tartalma:
0:00 - A gyomaendrődi szalag
0:28 - Séta Ecsegfalvára
4:00 - Megérkezés Ecsegfalvára a Nagy Faház Sörözőbe (pihenő)
6:15 - Indulás Kertészszigetre
18:46 - Megérkezés Kertészszigetre a Kossuth szoborhoz

Magyar Péter élő videója erről a szakaszról: Link
Kontroll.hu élő videója erről a szakaszról: Link

8. nap - Kertészszigettől Füzesgyarmatig

2025. május 21-én, szerdán - az Egymillió lépés országjáró kezdeményezés nyolcadik napján – a gyalogos menet reggel Kertészszigetről indult, és 13:30-kor érkezett meg Füzesgyarmatra. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ezen a napon is sokakkal együtt tette meg a távot.

A teljes út ekkor már a kétharmadánál járt – Füzesgyarmat felé haladva csodás emberek társaságában, fantasztikus időben folytatódott az országjárás. A menet során egy székely zászló is feltűnt, amelyet Magyar Péter vitt: egy maroshévizi székely testvérünk hozta magával, így tisztelegve a közös ügy és a határokon átívelő nemzeti összetartozás előtt. ❤️🤍💚

Füzesgyarmatra beérve Magyar Péter beszéde következett a Hősök emlékművénél, amelynek keretében a helyi polgármester feltűzte a Füzesgyarmatot jelképező szalagot is Magyar Péter zászlójára.

Az eseményt követően a Vasúti Kisvendéglőben megvendégelték az Egymillió lépés országjáró résztvevőit.

Videó tartalma:
0:00 - Érkezés Füzesgyarmatra
1:14 - Hegyesi János (Rögös utakon) versének felolvasása a Hősök emlékművénél
3:29 - Magyar Péter beszéde
7:23 - A helyi polgármester feltűzi a Füzesgyarmatot jelképező szalagot Magyar Péter zászlójára
8:11 - Indulás a Vasúti Kisvendéglőbe
10:04 - Ebéd, pihenés

Magyar Péter élő videója erről a szakaszról: Link
Kontroll.hu élő videója erről a szakaszról: Link

❤️🤍💚 217 szalag került fel a zászlóra, amely a célnál 5, 8 kg-ot nyomott súlyra. A súlya viszont ettől sokkal nagyobb, hiszen azok tették rá a szalagokat, akik ezt az országot élhetőbbé és emberségesebbé akarják tenni. ❤️🤍💚

Oszd meg, hogy mindenféle Tisza-oldalon eljusson ez a bejegyzés!

- Írd meg kommentben, mit üzennél Péternek.

Áradjon a Tisza és a Körös!
egymilliolepes, magyarpéter, magyarpeter, tiszapart, tiszapárt, politika, bekesekligaja, gopro, GoProHERO11, GoProFamily, bekesvarmegye, békésvármegye, ecsegfalva, kerteszsziget, fuzesgyarmat, magyarpolitika, harcosokklubja, gyomaendrod, gyomaendrőd, hungary

Hazaáruló (egy szó) zászló, zászló, szív

Helyszín:
Ecsegfalva, Kertészsziget, Füzesgyarmat
Dátum:
2025. május 20. (kedd), 13:45 - 20:07
2025. május 21. (szerda), 12:00 - 15:00

Térkép

Koordináták: 47.139234500012, 21.062570000004

Ossza meg ismerőseivel!

YouTube-csatorna

Videoblog vagy vlog

Kapcsolódó oldalak

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.